Kővágóörs & Pálköve

Új blogot indítok számtalan, a Balaton köré csoportosítható témában, nézz át, hátha érdemes azt is követned! (Mivel ezt a blogot Beauval ketten vittük nem ígérem, hogy ide már nem kerül új bejegyzés, mint ahogy azt sem, hogy az itt keletkezett tartalmak idővel nem jelennek ott is, de tény, hogy mostantól inkább oda koncentrálom figyelmemet.)

Kővágóörsre, a Káli-medence legnagyobb településére Köveskálról érdemes begurulni. A valahai város faluképe onnan adja ki magát a legszebben. Az út lejtős, tekerni is alig kell, így igazán erőlködés nélkül adhatjuk át magunkat a magyar Provance, a táj szépségeinek.

Két vallás temploma vetélkedik egymással a dombtetőn, melyikük tör magasabbra: ebben eredményt nem hirdetünk, de az evangélikus messze szebb. Tőlük nem távol, nagyon eldugottan árválkodik a romos zsinagóga. Furcsamód megközelíthetetlen, értem, hogy magánterületen fekszik, de akkor is.

 

Egész Kővágóörsöt áthatja kereskedelmi központi múltja, erős a kisvárosi jelleg. Érdemes minden utcácskáját végigjárni, építészeti gyöngyszemeket mindenütt találni, kivételt a temető és a révfülöpi út közé eső új osztás képez, a maga hatvanas, hetvenes években épített házaival. Mindenképp be kell kukkantani a tájházba, melyet egy kisnemesi kúriában rendeztek be.  

A temető szép és rendezett, kimondottan mediterrán hangulatú: érdemes körbesétálni. Két kőtenger is van a faluban, illetve a határában. A falubéli azonban több törődéssel szebb képet mutatna, nagyon benőtte a fű és elbokrosodott a környéke.

A másik már jobban bejárható, és csodálatos panorámát tár elénk. Különösen napnyugtakor. Akár éjszakára is érdemes kintmaradniuk, a csillagvadászoknak, hullócsillag számlálóknak.

A falu Kékkút felöli részén szépen újjáépített mosó ad enyhültet, a déli forróságban. Kár, hogy a vizéhez nem lehet hozzáférni, mint Köveskálon. Innen indulhatunk el a tanösvényen, ha be kívánjuk járni a medence belsejét, a Kornyi tó környékét. Kis növényhatározó ajánlott, de a madarászok sem haják othon távcsöveiket.

Két lovasfarm is rendelkezésre áll, a Révfülöp felöli a romantikusabb, a kőtenger mögöttiben egy nagy birkanyájat is tartanak, délutáni bahajtásuk, itatásuk, megkapó látványt nyújt.

A Káli éttermet bűn kihagyni, elég széles ételkínálatból választhatunk. Boltból több is van, érdemes betérni a műszaki kereskedésbe, van még a polcon régi polimer kazetta is és más egyébb… Igazi időutazás.

A falu végén Révfülőp felé, ahonnan már a Balaton is látható található a Kál Vin pincészet, jó boraik égy kóstolást megérnek, de elsősorban elvitelre rendezkedtek be, az épület együttes is pazar.

Kővágóörsre érdemes rászánni akár egy egész napot, annyi a látnivaló. A falu határában van a Sóstokáli templomrom mögötte egy palotarommal, de a történet megér egy külön misét (legközelebb).

Szentbékkálláról kiérve, ott ahol a egy hosszú egyenes út lejt be a medence szívébe áll egy önmagában is érdekes fehér feszület. Mögötte, ha figyelmesen pásztázzuk a szőlőt  észrevehetünk a Töttöskálli templomromot.

Valaha itt is falu állt, de elpusztult, most pedig vikendházak és pincék veszik körül, elég méltatlan vizuális környezetet teremtve. Valaha a Mindszentkálla feletti Kisfaludi templomrommal egymásra figyeltek. Koruk és tájolásuk is azonos. Valahogy ez két rom, elvesztette szakralitását, talán az újonnan a közelükben emeltek átvették szerepüket és a romok egyszercsak kiüresedtek, kifújta belőlük a lelket a szél.

Mindezt csak azért említem meg mert van itt a Káli-medencében egy igazi csoda: a Sóstokáli templomrom. A Köveskált a Kővágóörsel összekötő út jobb oldalán nehéz észrevenni, úgy belesimul a tájba a Hegyestű irányában. Van azonban egy kis fehér, amúgy tájidegen, építmény nem sokkal az út mellet. Azt megelőzőleg szálljunk le a kerékpárról és ott valahol keresünk egy gyalog mindig jól járható, a magas fűben kitaposott szekérutat, mely a távoli facsoportok felé visz.

Az óriási fakoronák biztos árnyékában egy-egy közepes nyáj elfér delelőben. A fák gyökerei kőhalmokba kapaszkodnak, a Káli-medence szinte mindig járó szelében. Ezek a fák, facsoportok egy-egy házhelyet szimbolizálnak, melyek anno a templomot vették körül.

A szekérút a templom közelébe érve váratlan megszűnik szúrós kórókat cselezve jutunk a templom tövébe. Száz éve még a tornya is állt! (Nekem mindig a „Napfívér Holdnővér” völgybéli romocskája ugrik be, Donovan zenéjével: a két táj színei – sárgái, zöldjai és barnái a sok apró virággal - egyébként is kísértik egymást.)

Szerintem megéri a fél órányi sétát, különösen ha a templomrom szentélyében állva megpróbáljuk összetenni azt a történetet mely itt széteset.

Sajnos ez a rom is magánterületre esik, az állaga egyre gyengül, nem csodálnám, ha az oldalán egyre nagyobbodó lukak miatt rövidesen összeomlane. Kár érte. Én mindig elmormolok ott egy rövid imát. Érte, hogy még sokszor ilyennek lássam, mint most.

Mint ígértem: most, hogy végleg vége az idei szezonnak (a téli beálltáig) mások bejegyzéseit adom közre: mert mint majd kitűnik nem csak én írogatok serényen a Balatonnal kapcsolatos bejegyzéseket.

Kezdjük egy (ha jól sejtem Veszprémben játszó) színész "tengeri" kalandjaival:



Ma megnéztük a tengert."Sőt, három tengert is egy délután. Mégpedig a Káli-medence “kőtengereit”. Már ami megmaradt belőlük. Gyerekkoromból ugyanis egy természetfilmből teljesen más emlékeim voltak a “kőtengerekről”. Elsőként Szentbékkálla felé vettük az irányt. A “kőtengerek” közül ez a legkiterjedtebb, és a legérintetlenebb. Valami csoda! Fantasztikus formákat csiszolt az idő a hajdani Pannon-tenger kavics és homok turzásainak megkövesedett maradványaiból.
Aztán Kővágóörsre indultunk. Itt egy méreteiben kisebb, formáiban szerényebb “kőtengert” találtunk. Viszont csodás panoráma fogadott bennünket, szinte az egész medencét megcsodálhattuk, távolban a Hegyestűvel.
Salföld határában megkukkantottuk a bányatavat, amely Gy jellemzése szerint: “a tóban homok van, és fürödnek benne.” Néztem nagyot a leírás alapján, de végül is közel jár a valósághoz. Utána elgyalogoltunk az ottani “kőtengerhez”. Ez már nagyobb volt a kővágóörsinél, de még mindig a szentbékkállai a NO.1. Viszont a falu gyönyörű. Rendezett utcákban szépen felújított parasztházak sorakoznak formás kis kéményeikkel. Beleszerettem Salföldbe.
Salföldről Ábrahámhegy felé indultunk, de ekkorra már jelzett a poci, így beültünk egy útmenti fogadóba és csülköt ettünk párolt káposztával és burgonyával, majd meggyes rétessel fejeztük be a fejedelmi lakomát.
Ábrahámhegyről a Káli-medencén átautózva hazafelé indultunk...
Csak ajánlani tudom mindenkinek a Káli - medence csodáit. A “kőtengereken” kívül még rengeteg látnivaló van. Hegyestűről már tavaly írtam bejegyzést ( átmentettem ebbe a blogba), de érdemes megkeresni a kékkúti forrást, ahol megtölthetjük kulacsunkat a híres (kissé vasízű) forrásvízzel. A Kornyi-tó (vagy vörös-tó) és környéke is remek hely, de amerre csak a szem ellát, mindenütt van valami látnivaló. A medence kis falvai templomtornyaikkal messziről csalogatják az embert, hogy aztán közelebb érve beleszagoljunk letűnt idők hangulatába. Kalandra fel! Megéri. "

(Egy színész itt és most... http://blog.bajla.hu)